Sosem érdeklődtek ennyien az SM iránt

Talán soha korábban nem esett annyi szó a magyar sajtóban a gyógyíthatatlan sclerosis multiplexes betegekről, mint a mögöttünk álló két hónapban.

A Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által közösen kiírt, a Bayer Hungária Kft. és a Merck Kft. támogatásával megvalósult pályázatra 29 pályamunkát regisztráltunk: 2010 márciusától két hónapon át számos cikk, interjú és riport jelent meg a hazai médiában a sclerosis multiplexes betegekről. Egyetemi online médiumtól a megyei és országos napilapokig terjedelmet szántak a témának, közszolgálati és kereskedelmi rádiók és televíziók munkatársai egyaránt csatlakoztak a felhívásunkhoz. Az SM Világnapján, május 26-án tartandó eredményhirdetéstől függetlenül valamennyi újságírónak, riporternek és szerkesztőnek köszönjük a munkáját, amelynek eredményeként talán egy picit növelhettük az országban a toleranciát azon emberek felé, akik - akár SM-ben, akár más súlyos kórban szenvednek - nem önhibájukból kerültek, kerülnek sokszor kiszolgáltatott helyzetbe.

Pályázóink

Árvai Magdolna Magyar Nemzet
Bakacsi Norbert MR6 Szeged
Bálint Vera Szívtárs.hu
Bíró Zsuzsa Csaba TV
Bod Tamás 168ora.hu
Bokor Ildikó Gyulai Hírlap
Borbély T. András Magyar Katolikus Rádió
Csapucha Adrienn és munkatársa Hírcity TV
Dorogi Katalin 168ora.hu
Fazekas Erzsébet Webbeteg
Fegyvári Vanda Dunamenti Hírportál
H. Tóth Andrea MR6 Szolnok
Hidasi Péter Műhely Online
Kovács Zsolt Csaba Rádió
Kupi Györgyi Alpokalja Online
Lőwy Korponay Bereniké Drjezus.hu
Magyar Hajnalka Zalai Hírlap
Makarész Rita Orvostkeresek.hu
Máté Judit és munkatársa Rádioinform
Mauthner Ilona Tolnai Népújság
Mészely Réka Kisalföld
Molnár Zsuzsanna Magyar Katolikus Rádió
Pusztai Virág és munkatársai TiszapART Televízió
Sári Zsuzsa MTV
Szabó Fruzsina Origo Női Lapozó
Tóbiás Gábor Közelkép Hírügynökség
Vágfalvi Zoltán Csaba és munkatársai Rádió Plusz
Vargáné Tersztyánszky Krisztina Vas Népe
Weisz Júlia és munkatársai Medical Online

 

Kapcsolódó cikkek:
Világnap: mi vár az SM betegekre?
Médiatréning Beregfürdőn: mi érdekli a sajtót?
Ki törődik a gyógyíthatatlan betegekkel?
Országos sajtópályázat