Alelnökét gyászolja a Békés megyei SM egyesület

2017. március 21. | Közösség

A Békés Megyei SM Betegek Egyesülete szomorúan búcsúzik Kónya Ilonától, aki hosszú éveken át alelnökként és aktív egyesületi tagként segítette a civil szervezet munkáját és betegtársait is.

A maga is SM betegséggel küzdő Kónya Ilona (a fotón jobb oldalon, mellette bal oldalon Herczegné Szabó Marianna Békés megyei elnök) mintegy két évtizeden át élt együtt a sclerosis multiplexszel. Az eredetileg könyvelőként dolgozó dévaványai asszonynak sokat segített, amikor immár több mint egy évtizede megkeresték őt és elhívták egy rendezvényükre a Békés megyei SM egyesület akkori tagjai. A betegtársakat és a közösségi életet megismerve döntött úgy: nemcsak magáért, sorstársaiért is tenni próbál azzal, hogy a civil közösség aktív tagjává válik.

Az egyesület alelnökeként az évek folyamán számos pályázat megírásában vállalt szerepet, rendezvényeket szervezett, önkéntes segítőként maga is támogatta a betegtársakat. Rendszeres résztvevője volt kirándulásoknak, egyesületi programoknak, többször megmérette magát az SM betegek speciális vetélkedőjén, az SM Ablilimpián is. Neki is, másoknak is erőt adott egyesületi tagsága és munkája. A Békés Megyei SM Betegek Egyesülete szeretettel őrzi emlékét.

Scroll to top