Ápolási díj: összegek és igénylés 2015-ben

2015. január 14. | Aktuális, Kiemelt

A segélyezési rendszer átalakítása után márciustól is változatlan összegekkel a járási hivatalok állapítják meg az alap-, az emelt összegű és a kiemelt ápolási díjakat, az önkormányzatok méltányossági díjat állapíthatnak meg

Amint az a Világgazdaságban közölt összeállításból kiderül, az alapösszegű, az emelt összegű és a kiemelt ápolási díj jogosultsági feltételei nem változnak a segélyezési rendszer 2015. március 1-jétől hatályos átalakításával, az ellátásokat továbbra is a járási hivatal határozza meg – hangsúlyozta a parlament honlapján az Emmi parlamenti államtitkára. Rétvári Bence az MSZP-s Korózs Lajos írásbeli kérdésére írott válaszában arra emlékeztetett, hogy márciustól az állam és az önkormányzat feladati élesen elválasztásra kerülnek. Az állami felelősségi körben nyújtott ellátások egységesen a járási hivatal hatáskörébe kerülnek 100 százalékos központi finanszírozással.

A települések méltányossági ápolási díjat állapíthatnak majd meg, a jogosultsági feltételeket is ők határozhatják meg. Ezt az önkormányzatoknak saját bevételekből kell finanszírozniuk, a kormányzat ezért januártól szélesebb adókivetési jogot ruházott rájuk. Egyes önkormányzatok ezért a például a magas építményekre, a traktorokra, vagy termőföldekre vetettek ki külön adót.

A TÖOSZ vezetője, Schmidt Jenő korábban azt nyilatkozta: semmiképpen nem támogatható, hogy a szociális feszültségek és problémák kezelésében az önkormányzatok megfelelő mértékű állami támogatás nélkül maradjanak, miközben az állam látványosan kivonul egyes szociális támogatások mögül. Rétvári azt közölte, a központi költségvetés továbbra is segítséget nyújt a megfelelő anyagi forrással nem rendelkező önkormányzatok számára. Erre idén 30,1 milliárdot szánnak.

Az ápolás díj a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos hozzátartozójukat ápoló, és emiatt teljes munkaidőben keresőtevékenységet folytatni nem tudó személyeknek nyújtott ellátás. Alanyi jogú, alapösszegű ápolási díjban a tartósan gondozásra szoruló, súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg 18 év alatti személy otthoni ápolását végző hozzátartozó részesíthető. Ennek havi összege bruttó 29 500 forint havonta. Emelt összegben a szakértői vélemény alapján fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos személy gondozását végző hozzátartozó részesülhet, az alapösszeg 150 százalékában, azaz 44 250 forintban. a legsúlyosabb állapotúak ápolására vezették be a kiemelt díjat, ez az alapösszeg 180 százaléka, azaz 53 100 forint. Ezeket az említett ápolási díjakat állapítja meg tehát március elsejétől a járási hivatal.

Az önkormányzatok által megállapítható (ha lesz rá elég saját forrásuk) méltányossági ápolási díjat (jelenleg sem kötelező folyósítani) adhatnak azoknak, akik 18. életévet betöltött tartósan beteg hozzátartozó (például idős, beteg szülő, tartósan beteg házastárs) ápolását, gondozását végzik. Ez az összeg nem lehet kevesebb, mint a 29 500 forintos alapösszeg 80 százaléka, tehát 23 600 forint havonta.

Scroll to top