Ferenc_pápa_k

Betegek világnapja: Ferenc pápa üzenete

2017. február 13. | Aktuális, Kiemelt, Sorstársak

A betegeknek és a velük foglalkozó családtagoknak és egészségügyi dolgozóknak szentelt világnapot tartja a katolikus egyház február 11-én, amelynek alkalmából Ferenc pápa az egészséghez és a gyógyuláshoz való jogot hangsúlyozta.

A katolikus egyház 25. alkalommal tartja meg a betegeknek szentelt világnapot, amelyet 1992-ben II. János Pál vezetett be, és először a következő évben, a franciaországi Lourdes kegyhelyén tartották meg. Ferenc pápa a világnapra még decemberben kiadott üzenetében hangsúlyozta, hogy a betegek, éppúgy mint a bármilyen súlyos fogyatékkal élők méltósága elidegeníthetetlen, nekik is van élethivatásuk, “soha nem válnak puszta tárgyakká”. Az egyházfő megbecsülését fejezte ki a betegekkel foglalkozó családtagoknak és egészségügyi intézmények dolgozóinak, legyenek orvosok, ápolók vagy önkéntesek.

A pápa az olasz egyházmegyék egészségügyi felelőseit fogadva kijelentette, a betegek értékesek az egyház számára. Hangsúlyozta az egészséghez való jogot, kiemelve, hogy éppen ezért az egészségügyben nem érvényesülhet a vállalati szellem, amely selejtezi a betegeket és “mások bajával spekulál”.

A betegek világnapjának központi helyszíne Szűz Mária lourdes-i kegyhelye, amely a vallási idegenforgalom egyik leglátogatottabb állomása. A betegek zarándoklatait szervező Unitalsi olasz orvosi szervezet adatai szerint Lourdes-ba egyre több nem testi bajokkal küzdő, hanem lelki betegségben szenvedő ember látogat, így depresszióban vagy szenvedélybetegségben szenvedők, valamint magányosok is.

 

Scroll to top