Elkészült Budapest akadálymentes mobil térképe

2015. szeptember 12. | Aktuális, Kiemelt

Elkészült Budapest akadálymentes mobil turistatérképe, a Route4U magyar startup által fejlesztett mobilalkalmazást sajtótájékoztatón mutatták be Budapesten

Amint az MTI beszámolójából kiderül, a rendezvényen több vegyes, kerekesszékes-gyalogos csoport indult útnak, hogy a gyakorlatban is kipróbálják az alkalmazást.

Bodó Péter, a Route4U alapítója, az alkalmazás fejlesztője elmondta: a kerekesszékkel közlekedők mozgását könnyíti meg az alkalmazás, ami az egyes helyek akadálymentességét mutatja be színsémákkal, az oda vezető utakkal, járdákkal, gyalogátkelőkkel együtt. Az adatokat részben a felhasználók gyűjtik, részben az okostelefonok beépített érzékelői – gyorsulásmérő, billenésérzékelő – automatikusan – mondta.

A program egyelőre magyarul elérhető el, de év végére elkészül az angol, német, holland, spanyol nyelvű változata, és az android verzió mellett az iPhone-os változata is. Eddig mintegy 120 felhasználó tesztelte az alkalmazást, a használók köre folyamatosan bővül. Az ország más városai mellett érdeklődtek Bécsből, Svájcból, Kanadából is a fejlesztés iránt – mondta Bodó Péter.

A fejlesztés azért számít világújdonságnak, mert  – bár voltak eddig alkalmazások, amelyek megmutatták egy-egy hely akadálymentességét – ez az első, ahol az automatikusan mérhető adatok rögzítésével együtt a térkép is bővül. A felhasználók számának növekedésével így nem elképzelhetetlen a teljes ország, vagy teljes Európa feltérképezése – tette hozzá. Ahol létrejön egy teljes, feltérképezett hálózat, azt az önkormányzati döntéselőkészítéshez is felhasználhatják, a BKK-val már felvették a kapcsolatot.

Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója hangsúlyozta, hogy a fejlesztés hozzájárulhat az akadálymentes turizmus élénkítéséhez is. A szakma még nem minden esetben ismerte fel az akadálymentes turizmusban rejlő lehetőségeket – jegyezte meg.

Scroll to top