A Portfolio.hu gazdasági portál interjút közölt Ternován Zoltán SM beteg amatőr sportolóval annak kapcsán, hogy meghívták a lap által szervezett motivációs Sikerklub következő rendezvényére.
“Ha egy vállalati leépítés során két kolléga elveszíti munkáját, akkor ezt az a két ember teljesen különbözőképpen tudja megélni. Van, aki ilyenkor összetörik, értéktelennek érzi magát, és az önsajnálatba menekül, míg olyan is van, aki az új lehetőséget látja a változásban, és ennek megfelelően várakozásokkal teli állapotban tekint a jövő felé. Nem kérdéses, hogy melyikük fog hamarabb állást találni, vagy saját vállalkozást indítani. Ternován Zoltán a két lábon járó példa arra, hogy egy a legtöbbünk számára kétségbeejtő helyzet megfelelő hozzáállással fejben átalakítható, mi több, még akár erőt is meríthetünk belőle. Mi a titok?” – teszi fel a kérdést a gazdasági portál. A Ternován Zoltánnal készült beszélgetést a Portfolio.hu tette közzé.
Portfolio: Mikor jelentkezett nálad az SM betegség, és hogyan reagáltál a diagnózisra?
Ternován Zoltán: 15 éve, 2002-ben diagnosztizálták nálam a betegséget. Képzelheted, amikor a friss orvosi papírral a kezedben hazamész, leülsz a számítógép elé, rákeresel a számodra addig teljesen ismeretlen két szóra, és borzasztó dolgokat olvasol. Kerekesszék, bénulás, fájdalom, szenvedés és rövidebb várható élettartam voltak a leggyakrabban előugró szavak akkoriban a betegségemmel kapcsolatban. Ezt követően két évig orvos orvost követett, bekerültem egy gyógyszerkísérletbe is, majd két év után rádöbbentem, hogy ezt nem nekem találták ki. Egyszerűen utáltam kórházakba járni, úgy éreztem az egész folyamat csak még mélyebbre húz.
Mi volt az a momentum, ami a változás útjára terelt?
Pontosan nem emlékszem, hogy mikor, egyik pillanatról a másikra történt a változás. Egyszer csak azt mondtam, hogy elég! Attól, hogy fekszem, nem leszek jobban. Azért mert picit gyengébb vagyok, miért ne mozogjak? Az orvosok a terápia szempontjából nem javasolták, hogy napra menjek, vagy fizikailag megerőltessem magam, meg még sok minden mástól is óvtak. Az volt az érzésem, hogy ha ezeket nem csinálhatom, akkor minek élek. Régebben sportoltam, és gondoltam, hogy mi lenne, ha újra megpróbálnám. Először kicsit mozogtam, majd egyre többet, és éreztem, hogy ez jó nekem, és egyre jobban vagyok. Mára bármikor lefutok egy félmaratont, rendszeresen aikodózok, és körbetekerem az országot. Nincs olyan nap, hogy ne edzenék.
Miben gondolkozol most másképpen, mint a betegség megjelenésekor, vagy akár azt megelőzően?
Első lépésben elkezdtem nem félteni magam. Ez nagyon fontos állomás volt, mert sok SM beteg túlfélti magát, minden kis tünetre úgy reagál, hogy istenem, itt van megint! Én élem az életem, a betegséget félreraktam. Nem féltem magam, ha meg kell, hogy történjen, úgyis megtörténik. Tudom, hogy van ez a kétbetűs valami, ami bármikor rám ugorhat, de nem érdekel. Addig is a mindennapok minden percét meg kell élni. Mindent élvezni kell. Nagyon fontos, hogy most már képes vagyok megélni az élet apró örömeit is, aminek hatására a világhoz való viszonyom is gyökeresen megváltozott.
Miben különbözik a betegség előtti és a betegség utáni Ternován Zoltán?
Tömören úgy tudnám megfogalmazni, hogy visszatért a régi énem, csak sokkalta jobb formában. Visszatekintve úgy gondolom, hogy ennek meg kellett történnie, és az egész betegség összességében megerősített, és arra az útra terelt, ahová szerintem el kellett jutnom. Ha most kiderül, hogy egy hónap múlva kerekesszékbe kell ülnöm, fel vagyok készülve. Megvan a B terv a fejemben. Edzés közben sokat erősítem a karomat, így a lábam használata nélkül is fel tudom magam emelni, ha kell. Most már nem szörnyűségként kezelem azt, ami történt velem, mi több meggyőződésem, hogy az életben semmit sem szabad szörnyűségként kezelni. Összefoglalva megszületett egy új ember, aki másképpen, jobban látja a világot.
Hogy jött az országkerülés ötlete, és mit adott neked?
Amikor már jobban éreztem magam, úgy gondoltam, meg kell mutatni a többi betegnek, hogy lehet ezt másképpen is csinálni, így Esztergomból az adott évi Budapesti SM találkozóra futottam, sétáltam. A következő évi rendezvényre már biciklivel mentem, aztán gondoltam, hogy dobjunk még nagyobbat, tekerjük körbe az országot. Sokan mondták, hogy ezt nem lehet, meg hogy nem fog menni, de én most már úgy állok hozzá, hogy lehetetlen nincsen, maximum tehetetlen. Lehet, hogy valami nem sikerül, de ha el sem kezdjük, akkor biztosan nem fog sikerülni.
Idén májusban volt a második ország körüli kerékpártúrám, ahol rengeteg beteg és egészséges emberrel volt alkalmam találkozni. Tulajdonképpen ez volt a célja az egész útnak. A visszajelzések alapján tudom, hogy vannak emberek, akik azért kezdtek el sportolni, mert engem láttak, egészségesek és SM betegek egyaránt. Ilyenkor sok SM beteggel találkozom, rövid szakaszokon ők is csatlakoznak hozzám, és úgy tapasztalom, hogy a közös mozgás segít nekik, lélekben megerősödnek. Azt gondolom, hogy ha én 2002-ben olyat látok, vagy olvasok, amiket az elmúlt években én tettem, akkor lehet, hogy hamarabb talpra állok.
Hogyan foglalnád össze a saját tapasztalataid azok számára, akik az élet bármely területén kihívásokkal néznek szembe?
Amíg kezelés alatt álltam, betegnek éreztem magam, ettől az is voltam. Ha egy negatív állapotban vagy, lehet az betegség, munkahelyi vagy akármilyen probléma, fontos, hogy legyen egy célod, valamit kezdj el csinálni, ami kirángat az adott belső állapotból. Betegség estén például nagyon fontos, hogy ne a betegséggel törődj, fess, kertészkedj, csinálj bármit, csak legyenek az adott területen céljaid.
Milyen céljaid vannak a jövőre nézve?
Nagy hatással volt rám a 100 méter című spanyol film, mely az SM beteg Ramon Arroyo-ról szól, aki első SM betegként teljesítette az IRONMAN-t. Felvesszük vele a kapcsolatot, és mindent megteszek, hogy meggyőzzem arról, hogy csináljunk együtt egy kerékpáros európai kerülőutat, ahol Barcelonából nagy kerülővel Esztergomba tekerünk, és közben sok beteg és egészséges embert erősítünk meg. Számomra sokszor az út jelentőségteljesebb, mint maga a cél. Élvezem a szervezést az utak előtt, az edzéseket, a felkészülést. Ezek a célok annyira viszik előre az életem, hogy szinte nem is kell semmit csinálni, mert minden jól halad a saját medrében.
Vendégek:
- Dr. Lala Balogh László – bohócdoktor, Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány
- Ternován Zoltán – SM beteg, amatőr sportoló
- Dr. Baji Balázs – gátfutó, állatorvos
- Fülöp Ádám szoftverfejlesztő, GlovEye
