Füst_baba

Unokáikat is mérgezhetik a cigarettázók

2018. február 5. | Életmód, Kiemelt, Tudomány

A legújabb kutatási eredmények szerint az eddig feltételezettnél is súlyosabb következményei vannak, ha egy kismama dohányzik, vagy a környezetében cigarettáznak. Kiderült ugyanis, hogy a magzat génjei úgy módosulnak, hogy annak nyoma az unokákban is felfedezhető, ezzel két generáción át rontva a tüdő és más szervek egészségét. A többi között erre hívja fel a figyelmet a Magyar Tüdőgyógyász Társaság a Rákellenes Világnap kapcsán. A dohányzás fokozza az agyi károsodás (atrófia) mértékét, ami a sclerosis multiplexes betegeknél súlyosbíthatja az autoimmun betegség miatt egyébként is támadásnak kitett központi idegrendszer sorvadását.

Idehaza a tüdőrák a vezető daganatos halálok, önmagában közel egyharmadát adja az összes daganatos halálozásnak: évente tízezer ember veszíti életét tüdőrák miatt, Magyarország sajnos világelső ebben. A betegség az öt legagresszívebb daganat közé tartozik, az ötven évesnél idősebb dohányzók vagy korábbi dohányosok esetében a legnagyobb a veszély.

dr. Kovács Gábor

dr. Kovács Gábor

A dohányfüst az úgynevezett krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) kialakulásában is jelentős szerepet játszik. „Magyar nevet keresve a COPD-t tüdőfogyatkozásnak neveztük el, hiszen jellemzője, hogy a tüdőben lévő légutak fokozatosan és tartósan egyre inkább beszűkülnek, pusztul a tüdő szövete, emiatt pedig egyre nehezebb lesz a légzés. A betegség azonban megelőzhető és kezelhető” – magyarázza dr. Kovács Gábor, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke.

Sok tüdőfogyatkozásban szenvedő betegnél tüdőrák is kialakul. A betegség leghatékonyabb gyógymódja a korai stádiumban történő operáció. Mivel a tüdőrák gyakran alattomosan, tünetek nélkül növekszik, az esetek nagyobb részében csak előrehaladott, már nem operálható stádiumban fedezik fel. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet éppen ezért indította el speciális tüdőrákszűrő programját, ami modernebb a hagyományos módszereknél, így képes lehet kiszűrni a korábban esetleg nem látható elváltozásokat is.

A Magyar Tüdőgyógyász Társaság a 2018-as Rákellenes Világnapon a dohányzás káros, eddig nem ismert, generációkon átívelő negatív hatására is felhívta a figyelmet.

prof. dr. Horváth Ildikó

prof. dr. Horváth Ildikó

„Tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy a várandós nőket érő környezeti hatások a magzat fejlődését jelentősen befolyásolják. Kifejezetten negatív a dohányfüst szerepe: hátráltatja az emésztésért felelős szervek, a szív-érrendszer és a tüdők egészséges fejlődését. Ráadásul ez nem csak közvetlenül a magzatban mutatható ki, hanem az ő gyermekeiben is. Vagyis egy dohányzó, illetve dohányfüstöt elszenvedő nő unokái is öröklik a káros hatásokat még akkor is, ha a köztes generáció, tehát a megszületendő gyermek később egyáltalán nem dohányzik” – hívta fel a figyelmet dr. Horváth Ildikó, tüdőgyógyász professzor.

A dohányfüstmentes környezet kisgyermekkorban is létfontosságú a tüdők megfelelő fejlődéséhez. Ellenkező esetben ugyanis könnyebben kialakul a tüdőfogyatkozás, azaz a COPD.

A Rákellenes Világnap mottója „Mi meg tudjuk tenni – én meg tudom tenni” kapcsán arra is felhívják a figyelmet a szakemberek, hogy a dohányzásról való leszokáshoz fontos ugyan az elhatározás, de sokszor sajnos ez nem elegendő. Százból mindössze 4-5 dohányos tud segítség nélkül leszokni. A sikeres leszokás kulcsa a 2-3 hónapig tartó, szakember által támogatott leszokási program. A nikotinfüggőség kezelésére ajánlott lehet gyógyszeres terápia, nikotinpótlás is. A módszereket szakemberrel együtt a legjobb kiválasztani. Első lépés lehet felhívni a Korányi Intézet bázisán működő Leszokáspontot, az ingyenes 06 80 44 20 44 telefonszámon, ahol szakemberek adnak egyénre szabott tanácsot, illetve folyamatos támogatást. A központ az interneten is elérhető a www.leszokáspont.hu címen.

Scroll to top