2010. október 27. | Sorstársak

Nem az első hegycsúcs volt, amit meghódított Lori Schneider 2009-ben, de erre figyeltek fel a legtöbben: az 52 éves asszonyról a Himaláján készült fénykép, kezében az SM Világnap zászlajával, bejárta a világsajtót.

A teljesítmény értékét fokozta, hogy a csúcstámadás az extrém megterhelés miatt a hegymászók többségének nem sikerül első próbálkozásra. Számára viszont erőt adott, hogy sok százezer sorstársáért is meg akarta mutatni a világnak, mire képes. A fénykép jelképévé vált annak, hogy ugyan egy SM betegnek másnál sokkal nehezebb lehet elérni céljait, ám nem törvényszerű, hogy a diagnózis közlésével egy időben az álmai is semmivé váljanak.

Az amerikai Lori Schneider 15 évesen lett a különböző kultúrák megismerésének szerelmese, amikor egy német családnál töltötte a nyarat. Miután befejezte az iskoláit, 1978-ban tanárként helyezkedett el, speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkozott. Édesapja nagy álma volt, hogy egyszer megmászhassa az afrikai Kilimandzsárót, Lori és férje pedig évekig egy nagy utazásra gyűjtöttek, így ezt az álmot az édesapa megvalósíthatta lányával: 1993-ban a hegycsúcson ünnepelték a férfi 61. születésnapját. A történtek nagy motivációt adtak számára, s ezentúl sorra vágott neki a sziklafalaknak.

Utólag már tudja, hogy az apjával közös túrán érzett panaszai, a zsibbadás és a bizsergés a lábaiban, már az SM előjelei lehettek. Végül 1999-ben diagnosztizálták a betegséget: testének egyik fele csaknem teljesen elzsibbadt, s állapota gyorsan tovább romlott, tartani lehetett attól, hogy nagyon hamar lebénul és kerekesszékbe kényszerül.

– A legrosszabbtól féltem. Pánikba estem, s még jobban felerősödött a vágyam, hogy hegyeket mászhassak, amíg lehet, amíg még ura vagyok a testemnek. Szakítottam két évtizedes tanári pályámmal, vége szakadt huszonkét éves házasságomnak is – áll Lori Schneider visszaemlékezésében.

Az asszonynak a kezeléssel enyhültek a tünetei, s felépült. Vallja: a tolószék árnyékából is az ambíciója hozta vissza, hogy várnak még rá hegycsúcsok. Kétségtelen, a betegség természete is hozzájárult ahhoz, hogy újra neki tudott indulni, s a kimerítő túrák sem vetették vissza az állapotát. Egy évvel a diagnózist követően mászta meg Dél-Amerika legmagasabb hegyfokát, a hegyen ünnepelte az ezredfordulót. Ott határozta el: azért is el fog jutni hét „csúcstalálkozóra”, azaz a Föld minden földrészének legmagasabb pontjára.

Az elszánást tettek követték, így 2002-ben megjárta a Kaukázus, 2006-ban pedig Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsát, ráadásul ez idő alatt többször lefutotta a 42 kilométeres maratont is. Alaszkai mászása után viszont kiderült: tartós hátfájását egy gerincében kialakult ciszta okozza, s lassan szivárog a gerincvelői folyadék is. Meg kellett operálni a hátát, ám ez sem tartotta vissza: amint tehette, újra elkezdett edzeni, hogy mihamarabb felvehesse a hegymászó felszerelését.

– Kezemben jégcsákánnyal, szívemben elszánással, 2008 nyarán már Ausztrália, novemberben pedig az Antarktisz tetején álltam – emlékezett vissza a kívülálló számára már-már mániákusnak tűnő elszántságára a sportolónő. A túráknak idővel támogatói is akadtak, magánemberek és vállalkozások álltak mögé. Sokan hisznek benne: missziót teljesít, mert rá világszerte olyanok is odafigyelnek, akik máskülönben nem foglalkoznának beteg emberekkel. A világ vezető újságjai és televíziói is bemutatták már őt, riportok tucatjait sugározták róla, így általa milliók tudták meg, mit is jelent egy ember életében az SM – nem mellékesen pedig sok támogatót is szerzett az SM-es jótékonysági szervezeteknek.

– A Himaláján lélekben minden SM-es sorstársam velem volt, én azt a hegyet mindannyiunk számára másztam meg! Megtiszteltetés volt számomra, hogy ezt megtehettem. Tudom, hogy a sorstársaim közül sokan nem olyan szerencsések, mint én. Az élet az SM-mel nagyon nehéz, de gyakran a kihívások tesznek bennünket erősebbekké. Hinni kell magunkban, megélni az álmainkat, s átérezni: nem korlátaink határozzák meg azt, hogy kik vagyunk valójában. Én legyőztem a félelmeimet és élem az álmaimat, amíg megtehetem. Ha a jövőben el is kell majd engednem a „fizikai álmokat”, tudom, találni fogok új álmokat.

– Régi vágyamat, hogy tanárként hatással lehessek a gyerekek életére, az élet kiterjesztette, hogy immár a felnőttekre, a fogyatékkal élőkre is hatással legyek – fogalmazott Lori Schneider, akit a világ számos pontjára hívnak előadónak, hogy személyes hitelével adjon lelkesedést és bátorítást. Abban bízik: sikereit a sorstársak is magukénak érzik, példája pedig sokaknak adhat lelkierőt, hogy napról-napra képesek legyenek saját hegyeiket megmászni.