Az elhízás és az agyszövet összefüggése SM-ben

2018. november 17. | Tudomány

Ismert, hogy a túlsúly következtében kialakult társbetegségek súlyosbítják az SM betegség lefolyását, most azonban arra is fény derült, hogy az SM betegek körében az elhízás összefügg az agyszövet elveszítésével.

Amint egy szakcikk alapján arról az Esem.hu beszámolt, a kutatásban 469 relapszáló SM és klinikailag izolált szindróma diagnózissal élő páciens testtömegét és agyi térfogatát vizsgálták 5 éven át. Az eredmények azt mutatták, hogy 1 pont emelkedés a BMI-skálán a funkcionális agyszövet 1,1 ml veszteségével jár együtt. (Megjegyzendő, hogy a vér D-vitamin szintje a vizsgálatban nem mutatott semmilyen összefüggést az agytérfogat változásaival.)

A magasabb BMI és az agytérfogat csökkenésének összefonódása azért fontos fejlemény, mert az agytérfogat vesztesége súlyos, visszafordíthatatlan korlátozottságokkal és fogyatékosságokkal jár. Az elhízással szemben a fogyás hatásának felbecsülése szintén előremutató lenne, hiszen a testsúly egy viszonylag könnyen befolyásolható tényező, ami ezek szerint akár fegyverként is használható a progresszió ellen.

Scroll to top