Globális szívküldi az SM Világnapon

2021. augusztus 31. | Aktuális, Közösség, Sorstársak

A Multiplex Magazin visszatekintett az SM Világnap globális eseményeire, idézte például Ferenc pápát, aki ugyancsak megemlékezett erről a napról.

Az SM szervezetek egy jelentős része szerte a világban úgy gondolja, hogy a társadalmi elfogadásnak és érdekképviseletnek az alapja az ismertség. Ez motiválja sok-sok országban az SM betegeket, hozzátartozóikat és segítőiket, hogy május 30-án, az SM Világnapján figyelemfelhívó akciókkal fókuszba helyezzék a betegek életét, gondjait, örömeit, törekvéseit. A 2021-es világnapnak a Nemzetközi Sclerosis Multiplex Szövetség (MSIF) a „kapcsolatban lenni” (I connect, we connect) mottót adta, ennek jegyében mozdultak meg az érintettek világszerte a magány és a társadalmi elszigeteltség ellen.

Rómában a Szent Péter téren az olasz SM szervezet önkénteseinek jelenlétében elmondott imája végén Ferenc pápa is kitért az SM Világnapra. „Ma ünnepeljük a sclerosis multiplex világnapját, Olaszországban pedig a nemzeti segélynapot. Hálámat fejezem ki ezekért a kezdeményezésekért. Ne feledjük, hogy a közelség értékes balzsam, amely támogatást és vigaszt nyújt a betegségben szenvedőknek” – fogalmazott Ferenc pápa.

Világszerte több mint 11 ezren csatlakoztak ahhoz az adománygyűjtést is célzó globális felhíváshoz, miszerint minél többen gyalogoljanak vagy kerékpározzanak az SM betegekért. Szerbiában figyelemfelhívó motoros túrát szerveztek, a motorosok a járókelőknek az SM-ről tájékoztató szóróanyagot osztottak. Belgrádban több hidat, emlékművet is narancssárgán világítottak meg, de hasonló akciót valósítottak meg például Máltán és Kanadában is. Brazíliában is köztereken, buszmegállókban, repülőtereken helyeztek ki tájékoztató és szolidaritásra felhívó üzeneteket. Kínában egy pekingi televíziós figyelemfelkeltő rendezvénnyel és egy SM-es emberekről szóló online portrékiállítás meghirdetésével került be a hírekbe. A világ minden táján csatlakoztak a civilek mellett kórházak, kutatóintézetek, gyógyszercégek is az akciókhoz. A programok egy jelentős része a COVID-világjárvány miatt a virtuális térbe szorult, ám sokfelé így még több embert sikerült online bevonni, mint egy személyes részvételt kívánó programmal (Magyarországon is). A közösségi médiában Amerikától Kínáig fotók és üzenetek ezreit adták közte az emberek.


A cikk a Multiplex Magazin 2021/1. lapszámában jelent meg. A hirdetéseket nem tartalmazó, ingyenes betegtájékoztató és életmód magazin nyomtatásban eljut az ország minden SM centrumként működő neurológiai osztályára, valamint a betegszervezetekhez. A lapot kiadóként a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete (Bekesmegyeiscleroris.hu) jegyzi, tudományos partnere az SM betegek kezelésében dolgozó neurológusokat is összefogó Magyar Neuroimmunológiai Társaság (MANIT). A lapszámok IDE KATTINTVA teljes terjedelmükben PDF formátumban letölthetők az internetről is.

Scroll to top