Honlapot indított az Akadémia az áltudományok ellen

2018. május 8. | Aktuális

Az áltudományos elméletekkel szembeni fellépés jegyében ismeretterjesztő holnapot indított a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). A tudomany.hu portál felelős szerkesztője, Fábián István, az MTA doktora a közvéleményt leginkább foglalkoztató, aktuális kérdésekkel kíván foglalkozni.

Amint a felelős szerkesztő a portál beköszöntőjében elmondja: a tudomány világában kevésbé járatos ember nincs könnyű helyzetben. Napjaink információáradatában egyre nehezebb megtalálni a valós eredményeket, és könnyű elcsábulni egy-egy vonzóan tálalt, a problémákra egyszerű gyógyírt kínáló megoldás felé. Ráadásul ezen a terepen a valódi tudomány eszközei végesek, mert a vágyálmokat beteljesítő ígéretek helyett „csak” realitásokon nyugvó megoldásokat tud kínálni. A megfelelő ismeretek hiányában a közvélemény a tudományos eredményekkel szemben sokszor gyanakvó, azokat nehezen fogadja el. Ezért a kutatók munkája nem érhet véget a szakmai eredmények tudományos igényű leírásával, további fontos feladatuk a legfontosabb következtetések közérthető megismertetése a laikus, de érdeklődő emberekkel.

Fábián István hozzáteszi: az előző gondolatok jegyében a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával indítjuk el a tudomany.hu honlapot, melynek elsődleges célja az áltudományok elleni küzdelem. A közvéleményt leginkább foglalkoztató, aktuális kérdésekkel kívánunk foglalkozni. Egy-egy téma kapcsán a szakterület elismert szakértői fogják ismertetni tudományos álláspontjukat számos forrásmunka és hivatkozás megadásával. Kizárólag a tudomány jelenlegi állása szerint. Várjuk az olvasók kérdéseit, felvetéseit, amelyeket összegyűjtünk, és amelyekre nyilvános válaszokat fognak adni az írások szerzői. Bízunk benne, hogy ez a honlap is hozzájárul az igazi tudomány népszerűsítéséhez és a tudományos eredmények minél szélesebb körű elfogadásához. Hogy olyan ismeretforrás lesz a mai, „tények utáni” világ zűrzavarában, amelyet ismernek és idéznek újságírók, szerkesztők, tanárok, diákok és általában a gondolkodó emberek.

Scroll to top