Nem mindig a magyar páciensekhez jutnak el azok a gyógyszerek, amelyeket a hazai betegeknek szánnak a gyógyszeripari vállalatok. A gyógyszerpiacra is érvényes ugyanis a határokon átnyúló kereskedelmi szabadság, amivel egészen addig nincs is baj, amíg ez nem akadályozza a hazai betegek gyógyszerellátásának folyamatosságát – miként az megtörtént a közelmúltban. Az utóbbi időszakban előfordult, hogy egyes [&hellip
Nem mindig a magyar páciensekhez jutnak el azok a gyógyszerek, amelyeket a hazai betegeknek szánnak a gyógyszeripari vállalatok. A gyógyszerpiacra is érvényes ugyanis a határokon átnyúló kereskedelmi szabadság, amivel egészen addig nincs is baj, amíg ez nem akadályozza a hazai betegek gyógyszerellátásának folyamatosságát – miként az megtörtént a közelmúltban.
Az utóbbi időszakban előfordult, hogy egyes gyógyszerekre az SM betegeknek (is) várniuk kellett, mert a patikában nem kapták meg időre a megrendelt készítményt. A problémát az érintett gyógyszercégek igyekeztek gyorsan orvosolni, hogy az ellátás gördülékeny le-gyen. Lapunk információi szerint ugyan a vállalatok jelenleg is a korábbi szinten biztosítják a nagykereskedők számára a hazai beteglétszám alapján kiszámított gyógyszermennyiséget, ám miután ugyanannak a gyógyszernek különbözik az ára, illetve más az egészségbiztosítási ártámogatási rendszere idehaza mint például Németországban, előfordulhatott, hogy a magyar betegeknek szánt készítmények egy része külföldre került.
Ezt a folyamatot a gazdasági válság pánikhónapjaiban erősítette az euró-forint árfolyamváltozása is, hiszen ugyanannyi euróért több forintot adtak, azaz több gyógyszert lehetett belőle vásárolni itthon mint az euroövezetben, az át- vagy visszaszállítást pedig nem tiltja semmi.
Amint az megtörtént, az efféle előre tervezhetetlen folyamatok olykor átmeneti fennakadást okozhatnak a gyógyszerellátásban, az érintett gyógyszercégeknek pedig veszteséget okoznak, mivel az államok közötti árkülönbözet nem náluk jelentkezik, hanem azoknál a kereskedőknél, akik felismerve a lehetőséget, a gyógyszereket kiviszik az adott országból.
Ez a kereskedelmi tevékenység ugyanakkor alapvetően nem ütközik törvénybe, mivel a gyógyszerekre is vonatkozik az Európai Unió szabálya a tagországok piacainak átjárhatóságáról és a termékek szabad áramlásáról. A helyzet így elsősorban akkor változhat, ha az adott gyógyszer esetében csökkennek az országok közötti árkülönbségek, mert akkor már nem érné meg a kerülőutas megoldás.
A képlet persze nem ennyire egyszerű, hiszen egyes országok a jelenlegi szinteken is alig tudják finanszírozni a gyógyszerkasszájukat, a gyógyszercégek részéről pedig érthető magatartás, hogy ha egy országban többet kaphatnak egy termékükért, akkor ott többet is kérnek értük, legyen szó akár társadalombiztosítás által finanszírozott, akár szabadáras készítményről. Alapjában véve az is logikus, hogy ezt a jelenséget a külkereskedők is igyekeznek saját hasznukra kihasználni, s abban az országban vásárolnak, ahol éppen olcsóbb egy termék.
A betegeket mindez közvetlenül annyiban érinti, hogy részükről jogos elvárás a folyamatos gyógykezelésük zavartalan biztosítása, ami a gyógyszerügyi hatóságok, az egészségbiztosítási pénztár, a gyógyszercégek, a nagykereskedők és a patikák közös feladata és felelőssége, függetlenül a piaci szereplők aktuális üzleti érdekeitől.
