Krízisben nyújtanak elsősegélyt a telefonos önkéntesek

2011. május 13. | Aktuális

Minden év május közepén rendezik meg a telefonos elsősegély nyújtók napját, hogy minél többek figyelmét felhívják az egész országból – egyelőre vezetékes telefonról – ingyenesen elérhető telefonszolgálatokra. Elsődleges küldetésük a kríziskezelés, hogy azok az emberek is megértő fülekre találhassanak, akik úgy érzik: válságba kerültek, s ezt nincs kivel megbeszélniük. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségét [&hellip

Minden év május közepén rendezik meg a telefonos elsősegély nyújtók napját, hogy minél többek figyelmét felhívják az egész országból – egyelőre vezetékes telefonról – ingyenesen elérhető telefonszolgálatokra. Elsődleges küldetésük a kríziskezelés, hogy azok az emberek is megértő fülekre találhassanak, akik úgy érzik: válságba kerültek, s ezt nincs kivel megbeszélniük.

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségét (LESZ) kilenc magyar telefonszolgálat alapította 1986-ban, ma pedig már 20 szolgálat a tagja: az éves országos központi rendezvényüknek 2011-ben Szeged ad otthont. A köszöntők után a szakmai program dr. Máté-Tóth András tanszékvezető “Akinek füle van, hallja meg!” című nyitóelőadásával kezdődik, majd Farkas Márta ad áttekintést a telefonos szolgálat önkénteseiről. Szó lesz a szolgálatok igénybevételére vonatkozó hazai statisztikákról, majd a szolgálatok régi törekvése kerül a fókuszba, miszerint egyrészt végre mobiltelefonon is ingyenesen elérhetővé válhassanak a vonalaik, másrészt sikerüljön egy Európa szerte egységes hívószámrendszert bevezetni. Ennek lehetőségeit és gyakorlati lépéseit taglalják, majd dr. Szenes Márta, a Szegedi Tudományegyetem Életvezetési Tanácsadó Központ szakmai vezetője tolmácsolásában az új típusú segítő kapcsolat, az internetes online pszichológiai tanácsadás lehetőségei kerülnek fókuszba.

Fontos, hogy minél többen tudjanak a telefonos segélyszolgálatokról, hiszen az alkalmassági teszteken átesett, szakemberek által felkészített önkéntesek munkája akár életmentő is lehet: segíthetnek azoknak az embereknek, akik családi vagy munkahelyi konfliktusuk, magánéleti válságuk, magányosságuk, önmaguk vagy szerettük súlyos betegsége miatt úgy érzik, hogy mélypontra kerültek. A segélyvonalakat tárcsázva nem kell bemutatkozni sem, bárki megőrizheti névtelenségét, ezáltal is azt segítik elő, hogy olyan tabutémákat is bátran megbeszélhessenek a hívók az önkéntesekkel, amelyek szorongást keltenek bennük, de másnak talán sosem mondanának el.

Lelki elsősegély szolgálatok telefonszámai

Kapcsolódó cikkek:
Depresszió és agyi változások: lehet összefüggés?
Intimitás a kapcsolatokban: nincs miért szégyenkezni
Szex és SM: az elfojtott vágyak mérgezhetik a viszonyokat
Segítség a krízisben: ingyenes telefonszolgálatok
Ki törődik a gyógyíthatatlan betegekkel?

 

Scroll to top