Mi lesz a betegjogi képviselőkkel?

2012. május 3. | Aktuális

Kis intézményként, módszertani központtal működik majd júliustól az Országos Betegdokumentációs Központ. A betegjogi képviselők számát, munkaidejét, fizetését nem akarja csökkenteni a kormányzat, mert az új rendszerben rájuk is számítanak. Egy tavalyi júniusi kormányrendelet szerint az Országos Betegjogi és Dokumentációs Központnak már idén januárban létre kellett volna jönnie. Amint az InfoRádió cikke saját értesülésre hivatkozva megírta: [&hellip

Kis intézményként, módszertani központtal működik majd júliustól az Országos Betegdokumentációs Központ. A betegjogi képviselők számát, munkaidejét, fizetését nem akarja csökkenteni a kormányzat, mert az új rendszerben rájuk is számítanak.

Egy tavalyi júniusi kormányrendelet szerint az Országos Betegjogi és Dokumentációs Központnak már idén januárban létre kellett volna jönnie. Amint az InfoRádió cikke saját értesülésre hivatkozva megírta: a szakmai egyeztetések elhúzódtak, de várhatóan július elsejétől megkezdheti működését az intézmény.

Betegjogi, ellátottjogi és gyermekvédelmi képviselőket, adminisztrátorokat – szám szerint 114 munkatársat – foglalkoztat majd a központ, amely a tervek szerint betegpanaszokat kezel, elősegítheti az orvosok és betegek közötti viszony javítását, és módszertani kutatásokat végez, segíti a hiteles betegtájékoztatást, egyúttal dokumentumokat őriz majd – idézi az írás Páva Hannát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkárát.

– Az ellátottjogi képviselők rendszere kiegészül egy úgynevezett dokumentációs központtal, amelynek az a célja, hogy megfelelő jogi szinten garantálja a megszűnt intézmények adatainak és a betegjogi képviselők ügyeit érintő iratoknak a kezelését, tárolását – mondta Páva Hanna, aki közölte: a hivatalnak hatósági jogköre lesz.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: továbbra is számítanak a betegjogi képviselőkre. Mint fogalmazott: a panaszközpontúság helyett a tájékoztatás-központúság alapelv mentén szeretnék működtetni a hivatalt.

Kapcsolódó cikkek:

Kórházi önkritika a betegbiztonságért
Hiányosságok a betegjogok érvényesülésében
Magyarország az átlagnál kevesebbet fordít egészségügyre
Betegjogi képviselők: helyben rendezik a konfliktusokat

Scroll to top