A kávézás és az SM kapcsolatát is vizsgálják

2016. március 22. | Aktuális, Tudomány

Egy friss kutatás szerint, kisebb a kockázata a sclerosis multiplex kialakulásának azoknál, akik sok kávét isznak.

Amint arról a Life.hu beszámolt, a szakemberek azt találták, hogy akik napi hat csésze kávét ittak, azoknál egyharmadával csökkent a betegség kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem kávéztak, és az összefüggés akkor is fennállt, ha az illetők életkorát, képzettségét, anyagi helyzetét, dohányzási és alkoholfogyasztási szokásait is figyelembe vették. A kutatást vezető Anna Hedstrom, a stockholmi Karolinska Intézet szakembere hangsúlyozta: mindez még nem bizonyítja azt, hogy a kávé megvédene a sclerosis multiplextől, de meglátása szerint az kijelenthető, hogy sok egészségügyi előnye van.

Elaine Kingwell, a vancouveri British Columbia Egyetem kutatója hozzátette: a kávé és az SM közötti összefüggésre már korábbi tanulmányok is rámutattak, kísérleti egereken is megmutatkozott a koffein jótékony hatása azáltal, hogy blokkolta azokat a gyulladásos folyamatokat, melyek az agy és a gerinc idegeit károsították.

A magas koffeinbevitelről korábban már azt is kimutatták, hogy a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór kockázatát is csökkenti, és most úgy tűnik, hogy a sclerosis multiplex terén is hasonló következménye van. Fontos kiemelni: erre még nincs bizonyíték, az ok-okozati összefüggés nem bizonyított, inkább egy felvetésnek kell ezt tekinteni a sok között, még további vizsgálatok szükségesek e téren.

Scroll to top