D-vitaminnal az őszi betegségek ellen (is)

2015. november 9. | Életmód, Kiemelt

A napfény vitaminjaként ismert D-vitaminról az elmúlt évek során kiderült, hogy sokkal több mindent befolyásol, mint azt korábban gondolták a tudósok. Hiszen amellett, hogy a jó közérzetért és hangulatért felelős, hatással van a csontok egészségére, csökkenti a gyulladást, megelőzi bizonyos daganatok (pl. vastagbélrák) kialakulását, ráadásul mivel szinte hormonként viselkedik, így az egész endokrin rendszer működését is befolyásolja

Dr. Bérczi Judit

Dr. Bérczi Judit

Ősszel, a megfázásos időszakban kellő mennyiségű bevitele kiemelten fontos, hiszen az immunrendszer erősítése révén véd a megfázásos betegségek és az influenza ellen. Ez a vitamin ugyanis aktivizálja az úgynevezett T-sejteket (T-limfociták), melyek a kórokozókkal szembeni védekezés fő katonái. Azonban csakis elegendő D-vitamin jelenlétében képesek megfelelően működni, így értelemszerűen minél alacsonyabb a szervezetben a kalciferol (D-vitamin) szintje, az immunrendszer annál kevésbé tudja ellátni a feladatát – mondja dr. Bérczy Judit endokrinológus szakorvos.

Többek között ez az oka annak, hogy ősszel több betegséggel nézünk szembe, hiszen ahogy kevesebb napfényhez és D-vitaminhoz jutunk, úgy a szervezet védekezési folyamatai gyengülnek. Éppen ezért érdemes odafigyelni a vitamin pótlására, hiszen hiányában nagyobb eséllyel töltjük majd a szabadidőnket a négy fal között lázasan a takaró alatt.

A D-vitamin hiányának tünetei:
• elhízás
• rossz közérzet, fásultság
• PCOS/inzulinrezisztencia
• pajzsmirigyzavarok
• gyakori fertőzések (influenza, légúti megbetegedések)

Kell-e külön szedni, és ha igen, mennyit?
A kalciferol zsírban oldódó vitaminként bizony fel tud halmozódni a szervezetben – bár nem árt hozzátenni, hogy ez meglehetősen ritka. Ennek ellenére még mielőtt táplálékkiegészítőhöz nyúlna, célszerű gyors vérvizsgálattal megbizonyosodni arról, vajon valóban szükséges-e a plusz bevitele. Amennyiben orvosa szerint indokolt, úgy általában 1000 NE (nemzetközi egység) szedését javasolják naponta – viszont ekkor is fontos a rendszeres ellenőrzés, mivel meglehet, hogy az adagok változtatására lehet szükség. A pótlást általában szeptembertől áprilisig javasolják, ám nem ritka, amikor egész évben szükségesnek látják.

Honnan juthatunk hozzá D-vitaminhoz?
• napfény
• táplálékkiegészítők
• étkezés (pl. tej, tejtermékek, tojás, máj, gomba, tengeri halak).

Scroll to top