Multiplex Magazin: kihívás a diagnózis és a terápiaválasztás is

2018. november 30. | Aktuális, Címlap, Sclerosis Multiplex

A sclerosis multiplex diagnózisának és kezelésének dilemmáit is tárgyalja a fiatalkorban megjelenő idegrendszeri kórral élőkről szóló, ingyenesen elérhető Multiplex Magazin legújabb lapszáma.

„A világ velünk együtt tökéletes” – fogalmaz az újság címlapján szereplő Kristófné Kiss Emese, aki Somogy megyében fogja össze sorstársait, s bár önmaga kerekesszékes, ez nem gátolja meg abban, hogy motorja legyen a civil közösségnek. A lap bemutatja a Baranya megyei betegek közösségépítő törekvéseit is, valamint beszámolót közöl a 2018-as SM Világnapról éppúgy, mint a több száz SM beteget megmozgató, Szolnokon rendezett Országos SM Napról.

A Multiplex Magazin riportjából kiderül, hogy otthoni gondozási szolgálatot indítottak hat megyében, amely keretében egyrészt segítenek a mindennapi teendők elvégzésében, másrészt gyógytorna és gyógymasszázs segíti azokat a betegeket, akik másként nem jutnának rehabilitációs szolgáltatásokhoz. A pályázati támogatásból megvalósuló kezdeményezés egyelőre csak az év végéig tart, sokfelé lenne igény a folytatásra, a bevonható betegek körének bővítésére. A lapban Szántai Anita, a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány (MSMBA) elnöke is amellett érvel: nem elég gyógyszert adni, széles körű betegtámogató programokra van szükség, hiszen az SM betegséggel évtizedeken át együtt kell élniük a betegeknek.

Dr. Diószeghy Péter neurológus főorvos, a Magyar Neuroimmunológiai Társaság (MANIT) őszi konferenciájának elnöke ad áttekintést az SM diagnosztika és terápiaválasztás aktuális kérdéseiről. Amint elmagyarázza, kétféle terápiás megközelítés versenyzik jelenleg egymással: az új betegeknél először a már régóta használt, ismert készítményekkel kezdjék-e a kezelést, s csak akkor lépjenek tovább, ha azok nem hatnak megfelelően, vagy rögtön az újabb, erősebb hatású, ám kockázatosabb terápia adása lehet célravezetőbb. A lapban dr. Fábián István kémikus professzor is nyilatkozik, lerántva a leplet azokról a betegek pénztárcáját célzó alternatív módszerekről, amelyeket valójában egyáltalán nem lehet az orvosi kezelések alternatívájának tekinteni.

– Az ismeretterjesztő és életmód magazin ingyenes, eljut az ország SM centrumot működtető neurológiai osztályaira, továbbá a betegklubokhoz és egyesületekhez is, ám az újság riportjai nemcsak az érintettek számára tanulságosak – emeli ki B. Papp László főszerkesztő. Az országos lap kiadója a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete.

Az új lapszám megjelenésével párhuzamosan a korábbi lapszám PDF verziója szabadon letölthetővé vált, ide kattintva elérhető.

Scroll to top