Összefogással valósulhatott meg az SM Világnap

2019. június 18. | Aktuális, Kiemelt

Széles körű összefogás segítette Gyulán, hogy megvalósulhattak az SM Világnap kétnapos találkozójának rendezvényei.

Az SM tüneteivel ismerkedtek a diákok

Fazekasné dr. Magda Erzsébet, a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány (MSMBA) ügyvezető titkára mindenekelőtt köszönetet mondott a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumnak és a Gyulai SZC Harruckern János Szakgimnáziumának, amiért a helyszínt biztosították és a diákjaik aktív részvételt vállaltak a programokban.

– Önkéntesség és empátia jellemezte az SM Világnap előtti nyitónap eseményeit. Öröm volt megtapasztalni, hogy a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziummal kötött megállapodás keretében önkéntes munkát is vállaló diákok milyen szeretettel segítettek a vidékről már az SM Világnap előtti napon folyamatosan érkező csoportok beteg tagjainak – fogalmazott. Mindkét iskolában érzékenyítő program keretében ismerhették meg a sclerosis multiplex legjellemzőbb tüneteit, a nehezített, imbolygó járást, az érzékelési és látási problémákat. A kétnapos rendezvény keretében közel száz diák a kvíz kérdések megválaszolását is vállalta, amely segített az SM betegséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók megismerésében és tartósabb rögzülésében a fiatalok körében.

Dombóvári Vanda

A nyitónapon Dombóvári Vanda televíziós műsorvezető önkéntes segítőként, háziasszonyként segítette a programok lebonyolítását.

Latorcainé Újházi Aranka ikonképei

Gyulán nemcsak SM betegeknek szóltak programok, hanem SM betegekről is, hogy minél többen megismerkedhessenek alkotásaikkal. Kézimunkák, festmények, a betegek által írt könyvek, valamint Latorcainé Újházi Aranka ikonképei is láthatóak voltak. A kiállítással az alapítvány azt szerette volna megmutatni, hogy az SM betegséggel élők is tudnak maradandót, értékeset alkotni, ha arra lehetőséget kapnak.

Hlásznyik Attila a helyszínen alkotott

Különleges színfoltja volt a találkozónak, hogy az utcai művészként sok várost és országot bejárt Hlásznyik Attila – szintén SM beteg sorstárs – a helyszínen készítette el képeit.

Nagy Zoltán

Nagy Zoltán kerekesszékes sorstárs rendszeres résztvevőjének számít a civil programoknak. Szerzőtársának, Dávid Péternek közreműködésével a négy dalból álló kis koncertjét többször is meg kellett tartani, mert az újonnan érkezők is hallani szerették volna dalaikat.

A rendezvényre az ország minden részéből érkeztek SM betegek, ez a helyi, megyei és regionális klubok és egyesületek szervezőmunkájának is köszönhető. A rendezvényt a gyulai Polgármesteri Hivatal is támogatta, a szervezési, ellátási, utazási költségek fedezetét pedig a gyógyszeripari vállalatok biztosították: a Biogen Idec, a Merck, a Novartis, a Roche és a Sanofi is hozzájárult ehhez.

Az SM Világnapról készült kisfilm:

Sclerosis Multiplex Világnap: üzenet SM betegektől, nemcsak SM betegeknek

6 perc: üzenet SM betegektől nemcsak SM betegeknek – Sclerosis Multiplex Világnap Magyarországon

Közzétette: Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány – 2019. június 10., hétfő

Scroll to top