SM civil vezető továbbra is a NEA kollégiumában

2016. április 10. | Aktuális, Közösség

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elnöki kinevezési okiratokat és megbízóleveleket adott át a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) tagjainak Budapesten. A megbízást a Békés megyei SM egyesületet vezető Herczegné Szabó Marianna is átvehette.

A miniszter köszöntőjében hangsúlyozta: a NEA célja, hogy a polgári kezdeményezések, civil társadalmi tevékenységek munkáját segítse, erősítse szerepvállalásukat, amelynek az idei évtől először határon túli tagja is van. A tanács működése és a pályázati rendszer az elmúlt években több ezer szervezet, egyesület, alapítvány, szövetség munkájának kiteljesedéséhez járult hozzá, amelyre 2012 óta 17 milliárd forintot fordítottak a magyar adófizetők a költségvetésen keresztül, idén pedig 4,6 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a szervezetek – hangsúlyozta Balog Zoltán.

A Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezetét vezető Herczegné Szabó Marianna korábban is tagja volt a NEA kollégiumnak, a közelmúltbeli választásokon számos civil szervezet támogatta további részvételét, így meghosszabbították mandátumát.

(A fotón Herczegné Szabó Marianna a Békés megyei “Év embere” díjátadó után.)

Scroll to top